Főzni vagy nem főzni? Generációk és konyhájuk

Ha a nagyszülőkről van szó a válasz egyértelmű: főzni. Élénken emlékszem még nagymamám konyhájára. A ház legfontosabb színtere volt.

Ott gyűlt össze mindenki – nem igazán volt ez összefüggésben azzal, hogy volt-e éppen étkezés, vagy sem. Egyfajta társasági hely volt, ahol az asztalhoz leülve a család élte a mindennapi életét. Na és persze a mama főzött és sütött mellettünk, folyamatosan. Ha bent volt a házban, napközben mindig a konyhában volt, és mindig volt valami olyan folyamat, amit csinált. Legyen az süteménykészítés, száraztészta gyártása, egy húsleves előkészítése, hús sütése – bármi.

Édesanyám, már városi asszonyként is sokat időzött – az akkor még jellemzően külön helyiségben lévő, zárt – konyhában. A főzés-sütés mindennapjaink részévé vált. Ott írtam a házit, vagy közösen keresztrejtvényt fejtettünk míg megkelt a tészta. Itt koccintottak a férfiak mielőtt belefogtak a szüretelésbe, és ide ültek le kártyázni, ha végeztek. Persze olyankor senki sem tehette be a lábát, amikor olyan koncentráció-igényes munka zajlott, mint a rétes készítés, – az igazi, kézzel húzott fajta.

És mire használjuk ma a konyhát? Mintha a világgal együtt ez is kitárult volna – nagy, amerikai konyhák a jellemzőek, szép, funkcionális és design elemekkel is tarkított megoldásokkal. Rengeteg a gép, amely a kényelmünket szolgálja. Az időnk lett a legdrágább manapság – és az időnket a konyhában a lehető leghasznosabban akarjuk eltölteni. Ha családunk van, akkor meg pláne jellemző a hatékonyság fontossága – ezen a területen is.

A fiatalabb generációk pedig még kevesebb időt töltenek a konyhájukban – esetleg egyedül élnek és ez a helyiség inkább baráti összejövetelek helyszíneként szolgál még. Nem igazán főznek. Sokat vannak távol a lakásuktól, más az életük tempója – más így a konyhájuk is. A megváltozó igények sokféle megoldást hoznak létre. Ma már a konyha tervezésekor és kivitelezésekor minden igényre tudunk reflektálni – és sokkal könnyebben megtalálhatjuk a nekünk megfelelő megoldásokat.

Nézze meg korábbi tartalmainkat is!

Milyen magas legyen a konyhapult?

A konyhatervezés egyik, ha nem a legfontosabb kérdése, hogy milyen magas legyen a konyhapult, pontosabban annak bizonyos szakaszai. Ugyanis mind a Schüller, mind a Nobilia konyhabútorok esetén bátran lehet játszani a magasságokkal akár egy konyha-összeállításon

TOVÁBB OLVASOM >>

A konyhatervezés 10+1 lépése

A konyhatervezés ugyanolyan akár az építkezés: nagyon szuper, ha már tudod, milyen színű konyhabútort szeretnél, de a házadat sem a tetőszerkezet készítésével kezded. Ahhoz, hogy stabil alapokra tervezhess, egy sor kérdésre kell őszintén válaszolnod. Mekkora

TOVÁBB OLVASOM >>

Biztonságos ételtárolás

Sajnos előfordulhat, hogy egy étel annak ellenére romlott, hogy küllemre, szagra, ízre úgy érzékeljük, nem történt benne változás… Azért, hogy véletlenül se fogyasszunk ilyen terméket, megmutatjuk, milyen lépéseket kell tennünk, amikor az ételeket elpakoljuk, tároljuk!

TOVÁBB OLVASOM >>

Figyelem!

Az időpontfoglalással tudomásul veszi, hogy az ajándék tanácsadás 49.990 Ft, míg a konyhatervezés 99.990 Ft költséggel jár.

Figyelem!

Az időpontfoglalással tudomásul veszi, hogy az ajándék tanácsadás 49.990 Ft, míg a konyhatervezés 99.990 Ft költséggel jár.