Konyhai tisztaság: hogyan legyünk környezettudatosak?

Hogy mi is az ökotudatosság, ha egyszerűen akarjuk megfogalmazni? Olyan termékek használata, amelyek amellett, hogy környezetbarátok, könnyen elérhetők, és természetesen az áruk is kedvező. Olyan termékek, amelyekkel a lehető legkisebb mértékben hagyunk nyomot a környezeten. Nemcsak a konyhatervezés fontos tehát, de az is, hogy hogyan gondoskodunk a kész konyhánkról.

Ha a konyhai tisztasággal kapcsolatos környezettudatosságról ejtünk szót, akkor a legcélszerűbb az, ha három nagy kérdés köré csoportosítjuk ezt a témát. Ezek pedig a következők: először is, mi az a szer, amit használunk a takarításhoz, a második, hogy milyen anyagra visszük fel ezt a szert, és végül a harmadik pedig, hogy milyen csomagolóanyagban tartjuk. Ezen logika alapján csapjunk is bele a témába!

Mi a helyzet az ökotudatos tisztasággal, ha a konyhabútorokról van szó? Mik azok a tisztítószerek, amik a fenti kitételeknek megfelelnek?

Ecet

Ha a környezettudatosság a jelszó, akkor nem kezdhetünk mással, mint a jó öreg ecettel! Ez az anyag fertőtlenít, vízkőoldó tulajdonságokkal rendelkezik, kiváló hűtőtakarításra is – ami valljuk be: nem a kedvenc elfoglaltságunk.

Mi a magyar 20%-os ecetet ajánljuk, ha takarításról van szó, de mindenképp higítsuk vízzel, hogy ne marja szét a felületeket.

Vigyázzunk, ha ecettel dolgozunk, rendszeresen szellőztessünk, mert nem tesz jót, ha sokáig belélegezzük, és még véletlenül se keverjük más tisztítószerekkel!

Aztán ott van a só, a közönséges konyhasó, amely csodát tesz egy olyan edénnyel, melyben odaégettünk valamit. Engedjünk egy ujjnyi vizet az edény aljába, szórjunk bele egy púpozott evőkanál sót, majd hagyjuk állni egy pár órát, utána már durvább suvickolás nélkül is el tudjuk tüntetni a leégett ételt.

Készíthetünk belőle egy kis vízzel erőteljesebb masszát is akár, amit súrolószerként is használhatunk. Ha vastag réteg sót szórunk a fa vagy műanyag vágódeszkára, amin előtte húst szeleteltünk, egyszerűen eltávolíthatjuk a hasadékokba beszorult darabkákat is.

Mivel a só kiválóan eltünteti a vérfoltokat, ezért a kötényünkre fröccsent pöttyök esetében is hasonlóan járhatunk el.

Szódabikarbóna

A következő csodaszerünk a szódabikarbóna: ebből is sűrű pasztát készíthetünk vízzel, amivel a rozsdamentes edényeket varázsolhatjuk széppé, de leszáradt légypiszok ellen is hatásos. Mivel szagtalanít, hűtőszekrénybe, sütőbe is be lehet tenni, vagy a kuka aljába is szórhatunk belőle.

Hígabb oldatával tisztíthatjuk a konyhapultot. Ha már felszedtük a szennyeződéseket, tiszta vízzel töröljük át a munkalap felületét, hogy ne maradjanak kifehéredett csíkok.

Szőnyeg tisztításához szórjuk be egyenletesen a felületét a porral, hagyjuk állni, majd porszívózzuk fel. Így a konyhai szagokat is eltávolíthatjuk belőle. Remek áztatószer a konyharuhák, szivacsok, mosogatókefék számára.

Citrom

De menjünk tovább, ezúttal a gyümölcsök irányába: a citromról is ejtsünk szót, ha tisztításról van szó. Ez a gyümölcs antibakteriális hatással bír, higított citromlével áttörölhetjük a kapcsolókat, a távirányítót, és a konyhaszekrény gombjait, fogantyúit.

Ha beteg van a háznál, és nem tudunk órákra szellőztetni, a levegőbe permetezve fertőtleníthetjük a helyiségeket.

Márvány munkalapra semmiképp se használjuk! Mivel az ecethez hasonlóan erősen mar, ajánlott többszörösen higítani és még ekkor is kerüljük, hogy alumínium felülettel találkozzon, nehogy fura foltokat hozzon létre. Vízkőtelenítő tulajdonságai miatt kiválóan alkalmazható konyhai kisgépek, úgymint kávégépek és vízforralók karbantartására.

A konyhabútor ajtajainak letörlésénél végezzünk tesztet egy kevésbé látható helyen, nehogy bemattuljon egy fényes bevonat!

Illóolajok

Az illóolajokról sem szabad megfeledkeznünk: nem egy közülük fertőtlenít, antivirális, antibakteriális hatással bír. Ilyen például a szegfűszeg, a levendula, a teafa és az eukaliptuszolaj. Jó ötlet az elkészített pasztákhoz (például só vagy szódabikarbóna sűrítményhez) pár csepp illóolajat cseppenteni, és ezzel tisztítani a konyhai felületeket.

Persze ésszel bánjunk vele, mert sokan allergiásak lehetnek az illatanyagokra, és bizonyos természetes anyagokból, mint például a gránit és terméskő konyhapultokból, nem lehet eltávolítani az olajfoltokat.

Bórax

A bórax a víz molekuláit hidrogén-peroxiddá alakítja, ami kiváló fehérítő és fertőtlenítőszer. Régi edények barna elszineződéseit, de gáztűzhelyekre odaégett ezeréves koszt is eltávolíthatunk vele.

Hozzáadhatjuk a felmosóvízhez, ha baktérium-mentes konyhapadlót szeretnénk, de nem kedvelik az élősködők sem, így hangyák, csótányok ellen is bevethetjük.

Gombaellenes tulajdonsága miatt ismét nagyszerű szer a hűtőszekrény és mosogatómedence takarításához.

Konyharuhák és törlőkendők mosásához is adagolhatunk belőle, de vízkő ellen is hatásos.

Bár nagyon sokrétű és eredményes szer, megfelelően kell kezelni, gyermekek és háziállatok elől zárjuk el! Semmiképp ne érintkezzen élelmiszerrel, tiszta vízzel mossuk át azokat a felületeket, amiken alkalmaztuk!

Mire visszük fel ezeket az anyagokat? Mivel használjuk őket?

Amit muszáj látnunk, hogy a bolti szivacsok műanyagból készülnek. Helyettük sokkal jobb megoldás, ha biológiailag lebomló szivacsokat használunk. Ilyen alapanyag például a kender vagy a kókuszrost. Jó tipp lehet saját házi nedves törlőrongy készítése régi pólókból például.

Fontos, hogy a környezetbarát szivacsokat is rendszeresen kell cserélni, ha elhasználódtak, vagy szagot árasztanak.

A recept a következő: egy bögre vízbe belekeverünk nyolc csepp teafa és nyolc csepp eukaliptusz olajat. Ebben áztatjuk a textildarabot, használjuk, mint nedves törlőkendő, aztán használat után kimossuk.

Hol és hogyan tároljuk ezeket a tisztítószereket?

Maradék üvegeket javaslunk, amikben más szer volt pl. régi ablaktisztítós palackok minden háztartásban akadnak. Ezeket alapos kimosás és öblítés után kiválóan be lehet fogni, hogy a konyhánk tisztaságáért bevessük őket.

Miért is fontos a környezettudatosság, ha a konyhánk tisztaságáról van szó?

Végezetül összegezzük egy kicsit az érveinket!

  • Ami nagyon fontos, ezek a szerek hipoallergének
  • Jóval olcsóbbak, mint a márkás tisztítószerek
  • Nagyon lényeges, hogy nem terheljük velük a környezetet és a Földet, kevesebb szemét keletkezik
  • Nem elhanyagolható, hogy formaldehid forrásoktól mentesen dolgozunk, ha konyhánk berendezését tisztítjuk velük.

Fontos! Azt azért jó, ha tudjuk, hogy egyik sem 100 %-osan környezetbarát.

Vigyázzunk tehát az élővilágra – ezeket se használjuk túl sokszor és nagy mennyiségben!

Egyszerű vagy prémium konyha – a tisztaság és a környezettudatosság minden esetben fontos.

Nézze meg korábbi tartalmainkat is!

Biztonságos ételtárolás

Sajnos előfordulhat, hogy egy étel annak ellenére romlott, hogy küllemre, szagra, ízre úgy érzékeljük, nem történt benne változás… Azért, hogy véletlenül se fogyasszunk ilyen terméket, megmutatjuk, milyen lépéseket kell tennünk, amikor az ételeket elpakoljuk, tároljuk!

TOVÁBB OLVASOM >>

Milyen a hűtő, ha okos?

Egyszer volt egy fridzsider Az első hűtőgép meglehetősen régen, már az 1800-as években megjelent. Ekkor még csak a nagyüzemi felhasználása volt általános, szállodák és éttermek kezdték el üzemeltetni őket. Az otthoni konyhák berendezésében való elterjedésére

TOVÁBB OLVASOM >>

Figyelem!

Az időpontfoglalással tudomásul veszi, hogy az ajándék tanácsadás 49.990 Ft, míg a konyhatervezés 99.990 Ft költséggel jár.

Figyelem!

Az időpontfoglalással tudomásul veszi, hogy az ajándék tanácsadás 49.990 Ft, míg a konyhatervezés 99.990 Ft költséggel jár.