Csoda egy hely volt a régi nyári konyha, olyan régi konyhabútorokkal, amik talán nem is léteztek. Nagyanyáink idejében itt készült minden, ami a befőzéshez kapcsolható. A semmivel össze nem hasonlítható lekvárok, a savanyúságok, amilyet azóta is hiába keresek a boltban (tudom, naiv vagyok), itt magoztuk a meggyet, mert nem volt akkora baj, ha néha elrepült a kezünkből, itt főtt a paradicsomlé, hogy aztán üvegekben pihenjen. Aztán télen itt készült a kocsonya hosszú órákon át, hogy aztán sok-sok tányérba adagolva megdermedjen. Semmi zselatin, ne vicceljünk!
A nyári konyha mindig külön bejáratú helyiség volt, lehet, hogy kapcsolódott a házhoz, de olyan is volt, hogy külön épületben volt. A „koszolós és szagos” munkáknak is helyt adott, a háztáji csirkék kopasztásánál, amikor befejezték földi pályafutásukat, vagy a disznóvágásnál.